„A művészet világa nem válhatott egy csapásra jelentés nélküli tárgyak világává. Szent Bonaventura festménydefiníciójától, mely szerint a kép » tanít, jámbor érzelmeket kelt és emlékeket ébreszt« , nem lehetett közvetlen az átmenet Zola megfogalmazásáig: »a kép a természet egy sarka, egyéni vérmérsékleten át nézve«. Valamiféle úton-módon össze kellett egyeztetni az újdonsült naturalizmust a több mint ezer esztendős keresztény hagyománnyal; ezt a kísérletet nevezhetjük palástolt vagy leplezett szimbolikának, a korábbi idők nyilvánvaló vagy kézenfekvő szimbolikájával szemben.”
Erwin Panofsky
Jan van Eyck festményén e „palástolt” tartalmak felfejtése
révén kifejezést nyer a jelképek azon tulajdonsága, miszerint e
szimbólumok az alkotáson belüli valóság fizikai és szellemi rétegének egyikéhez, másikához,
vagy – a rétegeket összekapcsolván – mindkettőhöz köthetőek. A
nemzésre (és halálra) szolgáló baldachinos ágy szenvedélyes, vitális
vöröse és a menyasszony ruhájának termékenységet jelképező vegetatív
zöldje a földi síkot képviseli, a szűzi kendő és a ruhaujjak fehérrel
világosított ultramarinkékjének színpárja Máriára utal, az
ablakkönyöklőre és a komódra helyezett narancsok pedig egyszerre
idézik a korabeli luxust és – érintetlenségük folytán – a
bűnbeeséskor elveszett, de a „második Éva” által megkerült azon
gyümölcsöket, melyeket a balról beáramló lux nova (kegyelmi/új fény) a
szoba tárgyai közül elsőként érint.
A Paradicsomkert ismert szimbólumának számító, az ablakon keresztül épphogy felsejlő kinti cseresznyefával és e benti gyümölcsökkel láttatott régi-új ellentétet emeli a szobába és ismétli meg a festő a házaspárnak a kopottas barnás, illetve díszes, vörös papucsaival, az egyik pár lábbelit a fejénél, a másikat a nyakánál összeillesztve – a kontrasztot tovább hangsúlyozandó. A mélylilás, barna tunikát viselő, kezével atyailag áldó mozdulatot tevő férfi használt papucsa a szakrális tér kezdetét, a trónhoz készített díszes papucs e téren belüli szintlépés kiindulópontjaként értelmezhető.
Üressége miatt a pünkösdábrázolásokra, faragott díszítésével Salamon trónusára emlékeztető szék vöröse a baldachin színével való rokonsága ellenére immáron nem a szenvedély, hanem az azt uraló erő színe. Eme erő birtokbavételéhez a trónt őrző démonok feletti diadal szükséges, és e díszítő faragványok alakváltozásai alapján feltételezem azt, hogy e festmény esetében a démonok nem kizárólag őrzőkként, hanem a trónig vezető út képi megfogalmazásaiként is felfoghatók: a párnától jobbra egy oroszlán, valamivel fentebb, a széktámlán félig állat-, félig emberszerű lények láthatók, és ezen alsó és közbülső szakaszt követi a folyamat végső stációjaként az emberről „leválasztott” sárkány felett imádkozó Szent Margit alakja. Míg e három kis szoborral ábrázolt folyamat a kísértést legyőző nő diadalával zárul, addig a kör alakú tükör fakeretének tíz, kerek medalionjában látható passiójelenetek sora – lent, középen – a Getsemáne-kertbeli kísértést túlélő és a sors kelyhét elfogadó Krisztus alakjával veszi kezdetét.
A sötétség ettől az órától ível felfelé és csúcsosodik ki a kereszthalálban a végzet beteljesítésének koponyahegyén, majd az események útja innen tart a feltámadásig, mely jelenet a halált az élettel kiegészítvén úgy zárja a kört, ahogyan a festmény terének frontális nézőpontja egészül ki a szoba tükrözött, hátulsó perspektívájával. A szerelmespáron, az ablakon, a bronzcsilláron, a Jézust és a pár szerelmét szimbolizáló egyetlen, égő gyertyán és a szoba egyéb tárgyain túl csak itt válik láthatóvá a házasságkötés két tanúja, melyek egyikét a tükör feletti „Johannes de eyck fuit hic 1434” („Johannes de eyck itt volt”) felirat alapján magával van Eyckkel azonosítják a művészettörténészek. Noha a tükör és e két alak tekinthető a festmény kulcsának, de e kulcshoz a borzas kiskutya szerepének megvilágítása szükségeltetik.
A kopottas papuccsal kijelölt szakrális tér és a házaspár intimitásának őrzésén túl e barátságos állat kettős összekötő szereppel bír: pozíciója révén a szerelmespárt, tekintetével a festményt kapcsolja össze a külvilággal, egyszerre nézve ránk, nézőkre, és az ajtóban álló két tanúra; s mivel ott állunk, ahol a két alak, ezért a festett szoba kijárata jelképes bejárat is lehet, ahol a néző a festménybe lépve a már rég halott, de a képben jelen lévő festő által vezetve eljuthat a halál és újjászületés körébe, hogy végül a férfi és nő egymást kiegészítő ellentéte között megláthassa az égszínkék ruhát viselő alkotó mellett a másik tanút: önmagát, trón-vörösbe öltözve.
Irodalom:
S. Nagy Katalin: Arnolfini házaspár
Erwin Panofsky: A jelentés a vizuális művészetekben, Gondolat, Budapest, 1984
Végh János: Németalföld festészete a XV. században. Corvina, Budapest, 1977.
Végh János: Jan van Eyck. Corvina, Budapest, 1983.
A Paradicsomkert ismert szimbólumának számító, az ablakon keresztül épphogy felsejlő kinti cseresznyefával és e benti gyümölcsökkel láttatott régi-új ellentétet emeli a szobába és ismétli meg a festő a házaspárnak a kopottas barnás, illetve díszes, vörös papucsaival, az egyik pár lábbelit a fejénél, a másikat a nyakánál összeillesztve – a kontrasztot tovább hangsúlyozandó. A mélylilás, barna tunikát viselő, kezével atyailag áldó mozdulatot tevő férfi használt papucsa a szakrális tér kezdetét, a trónhoz készített díszes papucs e téren belüli szintlépés kiindulópontjaként értelmezhető.
Üressége miatt a pünkösdábrázolásokra, faragott díszítésével Salamon trónusára emlékeztető szék vöröse a baldachin színével való rokonsága ellenére immáron nem a szenvedély, hanem az azt uraló erő színe. Eme erő birtokbavételéhez a trónt őrző démonok feletti diadal szükséges, és e díszítő faragványok alakváltozásai alapján feltételezem azt, hogy e festmény esetében a démonok nem kizárólag őrzőkként, hanem a trónig vezető út képi megfogalmazásaiként is felfoghatók: a párnától jobbra egy oroszlán, valamivel fentebb, a széktámlán félig állat-, félig emberszerű lények láthatók, és ezen alsó és közbülső szakaszt követi a folyamat végső stációjaként az emberről „leválasztott” sárkány felett imádkozó Szent Margit alakja. Míg e három kis szoborral ábrázolt folyamat a kísértést legyőző nő diadalával zárul, addig a kör alakú tükör fakeretének tíz, kerek medalionjában látható passiójelenetek sora – lent, középen – a Getsemáne-kertbeli kísértést túlélő és a sors kelyhét elfogadó Krisztus alakjával veszi kezdetét.
A sötétség ettől az órától ível felfelé és csúcsosodik ki a kereszthalálban a végzet beteljesítésének koponyahegyén, majd az események útja innen tart a feltámadásig, mely jelenet a halált az élettel kiegészítvén úgy zárja a kört, ahogyan a festmény terének frontális nézőpontja egészül ki a szoba tükrözött, hátulsó perspektívájával. A szerelmespáron, az ablakon, a bronzcsilláron, a Jézust és a pár szerelmét szimbolizáló egyetlen, égő gyertyán és a szoba egyéb tárgyain túl csak itt válik láthatóvá a házasságkötés két tanúja, melyek egyikét a tükör feletti „Johannes de eyck fuit hic 1434” („Johannes de eyck itt volt”) felirat alapján magával van Eyckkel azonosítják a művészettörténészek. Noha a tükör és e két alak tekinthető a festmény kulcsának, de e kulcshoz a borzas kiskutya szerepének megvilágítása szükségeltetik.
A kopottas papuccsal kijelölt szakrális tér és a házaspár intimitásának őrzésén túl e barátságos állat kettős összekötő szereppel bír: pozíciója révén a szerelmespárt, tekintetével a festményt kapcsolja össze a külvilággal, egyszerre nézve ránk, nézőkre, és az ajtóban álló két tanúra; s mivel ott állunk, ahol a két alak, ezért a festett szoba kijárata jelképes bejárat is lehet, ahol a néző a festménybe lépve a már rég halott, de a képben jelen lévő festő által vezetve eljuthat a halál és újjászületés körébe, hogy végül a férfi és nő egymást kiegészítő ellentéte között megláthassa az égszínkék ruhát viselő alkotó mellett a másik tanút: önmagát, trón-vörösbe öltözve.
Irodalom:
S. Nagy Katalin: Arnolfini házaspár
Erwin Panofsky: A jelentés a vizuális művészetekben, Gondolat, Budapest, 1984
Végh János: Németalföld festészete a XV. században. Corvina, Budapest, 1977.
Végh János: Jan van Eyck. Corvina, Budapest, 1983.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése