2017. április 27., csütörtök

Andrew Wyeth festményeiről



„ Mikor az erdőben vagyok egyedül...elfelejtkezem magamról, megszűnök létezni...de mihelyst újra létezem, minden darabokra hullik.” (Wyeth)

" És egyszer csak közvetlen közelemben macskabagoly szólalt meg, hangja olyan érdes volt, olyan harsány, amihez foghatót még sosem hallottam az erdőn...A legizgalmasabb diszharmónia volt, amit valaha életemben hallottam - és mégis, az éles fül kihallotta belőle egy olyan harmónia elemeit is, amelyhez foghatót még sosem halott, látott ez a vidék." (Thoreau:Walden)
                                    



A 20. század egyik legnagyobb hatású amerikai festője, Andrew Wyeth életének javát Chads Fordban és Chusingban töltötte. Sallangmentes festményeihez az ihletet innen, a vidékből merítette. Egyszerűen komponált, egyértelmű szakaszokra bontott, kevés képi elemet tartalmazó textúrákban gazdag műveinek visszatérő témái az őszi vagy téli táj bőrüktől megfosztott csontos fákkal, pusztuló épületekkel, arcukat gyakran elfedő vagy a nézőtől elforduló alakokkal, párban is magányos állatokkal. A festő a modern irányzatoknak nem engedő művészként festményeinek transzcendens/misztikus tartalmát az aprólékos munkát lehetővé tevő tojás-tempera technika használatával öntötte realista formába. E realista forma egészült ki az egyszerű vidéki témákkal, ezért tekinthetett Wyethre sok amerikai kortársa úgy, mint egy olyan honfitársukra, aki az urbanizáció miatt pusztuló vidéknek állít emléket.