Az Isenheimi oltár

      A művészettörténetbe Mathias Grünewaldként bevonuló Mathis mester az antonita rend egyik helybeli tanítójának, Guido Guersinek a  megbízásából festette fő művét, az Isenheimi oltárt.  A körülbelül  1515-re elkészült poliptichont  eredetileg a német-francia határon található Isenheim falu antonita kolostorának kápolnájában  helyezték el oly módon, hogy a szerzetesek által  különböző gyógynövényekkel  kezelt betegek,  a bubópestis, és az epliepsziaszerű izomgörcsöket, végtagleválást, súlyos hallucinációkat okozó anyarozs mérgezésben szenvedők mintegy a fizikai és lelki kínok enyhítése végett az ágyukból  láthatták Grünewald művét.

      Az oltár többszörösen kihajtható szárnyakból áll, melyeket a szerzetesek, mint egy könyvet, a liturgikus naptár szerint lapoztak. A hét s így az év nagy részében az oltárról  csukott állapotában a  Keresztrefeszítés tárult a betegek szeme elé, melyet balról Szent Sebestyén,a pestisben szenvedők védőszentje, jobbról a démon közelségéről mit sem sejtő Szent Antal, lent, a predellán a halott Krisztus alakja keretez.

A középképen a nyers holt fakereszten leheli ki lelkét a halálfának kiszolgáltatott test, elválasztva az elmúlás végérvényessége feletti kétségbeesést a reménytől: lábainál a kezeit égre emelő szenvedélyesen fájdalmas Mária Magdolna, tőle balra a fia elvesztésétől holtsápadtra váltan föld felé aléló anya az őt támogató János apostollal,  szemközt a Krisztusra bizakodva mutató Keresztelő Szent János az aranykeresztet önként ölelő báránnyal és az örök élet kelyhével. A két oldalszárny alakjai, a cínóberszín leplet viselő Szent Sebestyén és a botjára támaszkodó Szent Antal „szoborként” állnak  a jobb táblán  rendezetlenül burjánzó, a bal táblán immáron rendezett borostyánlombokkal díszített kő talapzatokon.

E  két szélső tábla  bal illetve jobb felső sarkában  egy-egy ablak, bennük kör alakú motívumok:  egyiken mennyei jelenet  glóriát hozó angyalokkal, másikon  a szakrális térbe rontó vészt lehelő démon,  kezében  az ólomkarikás ablak egy darabjával. Noha e táblák középpontjaiban három különböző személy szerepel, de e  táblák alkotta képsor a főeseményt keretező szárnyak rímelése, a bárány tekintete, Keresztelő Szent János kézmozdulata, valamint a Keresztrefeszítés hármas embercsoportja és a predella jobboldali nőalakja alkotta ív révén jobbról balra haladva, a fény és sötétség változó viszonyának kontextusában összeolvashatók: jobboldalt a kísértésnek, mint a spirituális értelemben vett  halál állapotának a kezdete, középen a sötét éjszakába  holt Krisztus alakja, baloldalt  a nyilazást túlélő Szent Sebestyén  jutalmával, a közeledő fénnyel (glória). 

     E jobbról közelgő Nap-jelkép és a fehér bárány ellenére  az agónia görcsébe zárt monumentális  halott  miatt az oltár eme első nézete összhatását tekintve a halálé, az oltár első enteriőrje  viszont témáival és pszichedelikus színpompájával a világon keresztülömlő fény diadalútját járja végig az alászállástól a felemelkedésig. A bal táblán egy gótikus kápolnában a foganás látványa tárul a néző szeme elé. Az élet- és szoborszerű alak alatti belső térben ülő Máriától balra a megtestesülés csodáját felfedő függőny látható, az anya ruhaszegélyén pihen bölcsesség-szimbólumként egy nyitott könyv összekötvén a romolhatatlan pávaszárnyas Gábriel arkangyal alakjában megjelenő égi régiót Máriával, akit egy gazdagon díszített baldachinos építmény alatt zenélő angyalok kísérnek a kisded születéséhez.

 A gyermekét gyöngéden ölelő anya körül Mária tisztaságára és a keresztségre utaló jelképek, üvegkancsó, törölköző és dézsa pihen, utóbbi a zenélő angyalok és a születés jelenetének határán. A születés és fürdetés után az anya szakadt halotti gyolccsal törölgeti a kereszt alakú korallal díszített nyaklánccal játszó gyermekét. E jelenet helyszínét a háttér paradicsomi tájától és az ébredésében az égboltozatot szinte felszakító Naptól egy kőfal választja el. E kőfallal berekesztett kert mint anyaméh burokként  zárja magába az anyát a kisdeddel, akire a kőfal  nyílásában az elkerülhetetlen kereszt várakozik, melyen az újszülöttnek az újjászületéshez  keresztül kell haladnia, hogy azon  túljutva visszaolvadhasson a Napba, ahonnan foganáskor magként hullott le a földre.

     A szárnyas oltár zárt, és első nyitott nézetének e fenti víziói után az antonita  rend és a súlyos bőrbetegségben szenvedők védőszentjének, Szent Antalnak a napján tárult fel az oltár belseje, Nicolas de Haguenau mester 1505-ben  készített  aranyozott szobraival, középen a két szent (Szent Jeromos,Szent Ágoston)között trónoló Szent Antallal, széleken Grunewald Szent Antal festményeivel.
   A legenda szerint az erdei vadak nyomai mentén indult el  a kilencven éves Szent Antal a száztizenhárom éves Remete Szent Pál keresésére, miután egy álomból tudomást szerzett a nálánál többet élt  remete létezéséről. Az oltár utolsó nézetének bal táblája kettejük találkozását, a jobb tábla  Szent Antal megkísértését ábrázolja.

 A találkozás helye egy vad, bizarr, sziklás táj eget szabdaló tar gallyakkal, buja növényzettel, Szent Pál lakhelyével, egy barlanggal, s egy gyümölcsökkel terhes  pálmafával. A két remete között egy békésnek ható füves rét zöldell,  melyet  a két szenttől egy mohos fával kettészelt,  két sziklatömb alkotta nyílás választ el, hasonló módon, ahogyan a születés jelenet ábrázolásán a  kőfal, a kapu és a kereszt választja el a Paradicsomot a kisdedet magában rejtő belső kerttől.

A bő köpenyt viselő, méltóságteljes Szent Antal botjára támaszkodva hallgatja a szelíd arcú, de a démonok közt töltött időtől viharvert külsejű, pálmalevelekből készült tunikában ülő agg  remetét. Pál egyik kezével látogatójára mutat, fejét az éppen érkező hollóra emeli, ahonnan a néző szemét a festő az éggel együtt elfolyó gallyakon keresztül vezeti le az előtérben ülő két szenthez, ezért az alakok kézmozdulatai nemcsak az eszmecserét kísérő mozdulatok, de a kenyér várását jelölő gesztusok is egyben . Noha a holló e történetben Isten  küldötte, aki most a vendég miatt nem egy, hanem két szelet kenyérrel érkezik, de e fekete madár itt mégsem ellenpontozza, hanem erősíti a durva expresszivitással megfestett, baljósan rezgő szürkéskék ég szorongató hatását, melynek színei a tekergőző indákkal körülvett Szent Antal köpenyében térnek vissza.

A kísértés jelenetben e baljósan rezgő égben lappangó borzalom zúdul az előtérbe kitisztítván hátul az eget és az életből a halál vízszintesébe döntve a bal táblán még a közelgő vészt nem sejtő, nemes tartásban ülő szentet. A művész elszabadult képzelete tombol, az öntudatától szinte teljesen megfosztott mozgásképtelen szentet dülledt szemű veszedelmes démonok hada lepi el, egyikük a hajjal együtt szinte a bőrt is lehúzza az arcról, egy másik az értelmét vesztett botot szorongató kézbe vájja csőrét, egy ütlegeli, egy démon a lábával rugdossa az áldozatot.

E két oldalszárny a középütt trónoló Szent Antallal hasonló módon fűzhető össze, mint az oltár első zárt nézete. De míg ott balról érkezik a glória, jobboldalról a démon, a középképen  pedig az ideiglenes halál állapotában leledző Krisztus alak kap helyet, addig az utolsó nézetben balról érkezik a fekete madár, jobboldalt tisztul az ég, középütt pedig trónol a jobb szárny tisztuló ege  alatt még haldokló/megkísértett Szent Antal. E szobor Szent Antalt uralmi helyzetben ábrázolja bal kezében a négy sarokmintás életkönyvvel közepén a világtengelyt/életfát jelképező ötödik körrel, jobb kezében pásztorbottal. Mivel Szent Antal útja nem csak az oltár utolsó enteriőrjének témája, de alakja az oltár első zárt nézetén is megjelenik, s mert a szobor Szent Antalt a trónoló Krisztus-Pantokratorként jeleníti meg, ezért az oltár három nézetének ábrázolásai oly módon is egymás mellé helyezhetők, hogy abban a kereszten átvezető krisztusi út keveredik a megkísértett remete útjával és a glóriát elnyerő Sebestyénnel.

 A jelenetek sora a sötétség beköszöntét megelőző pillanattól a sötétség betörésén (a kő talapzaton álló Szent Antal), tombolásán (kísértés) és teljes uralmán (kereszthalál) ível a fény közeledtén és beköszöntén át a dinamikus feltámadást követő statikus uralmi pozícióig. A két út közötti kapcsolat a holló csőrében látható eucharisztikus kenyér, amit úgy hoz a madár a gyanútlan remetének, mint ahogy az angyal hozta a kelyhet a vért izzadó Krisztusnak, s mely kenyér elfogyasztása az újjászületést megelőző halál átélését eredményezi, ami Szent Antalnál nem a kereszt, hanem maga a kísértés.

A kísértés jeleneten  lent, a sarokban egy hártyás lábú, vöröses kelésekkel tarkított üszköszöld emberszerű hibrid látható széttárt lábakkal. Ugyanott ül, ahol az utolsó nézet bal tábláján a gyógynövények közt a méhösszehúzódást serkentő vasfű is virágzik. E hibrid nem kísérteni jött, hanem szülni. Az oltár első enteriőrjének születés jelenetén egyszerre látható a kint és a bent, az anya gyermekével az anya méhét jelképező kertben, éppígy értelmezhető a kísértés, mint a vajúdó hibridben lezajló esemény kinti ábrázolása. Ahogyan az anyaméhből a kisdednek az újjászületésért át  kell mennie a kert kapuján és a kereszten, úgy kellett átélnie Szent Antalnak a halált. Ily módon a megkísértett Szent Antal alakja olyan, mintha a berekesztett kertet a Paradicsomtól elválasztó kőkerítés nyílásában haldokolva születne épp bele a Paradicsomba, hogy aztán ott a születést és halált túlélve elfoglalhassa  helyét a trónszéken.